kedd, január 29, 2013

Mackó Cicával :)

Nagy nemezelt maci és kis filcből készült cica.
A maci elkészítésének folyamatát megnézhetitek a Nemezeléseim között :)
A cicát, Cicu és Szotyi cicáink ihlették, de ugyanerre a mintára fogok készíteni rókát, baglyot, meg más állatkákat is.

Írok ide egy jó kis népmesét a medvéről és a macskáról :) 

A Medve és a Macska


Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon, még az Óperenciás-tengeren is túl, élt egyszer egy medve. Összetalálkozott egy macskával, s azt mondja neki:
- Hallod-e, te macska! Egyezkedjünk össze, s csináljunk egy házat ketten. Jól van, összeegyezkedtek, építettek az erdőben egy házat, ketten laktak a medvével, beszélgettek, nem unatkoztak. Egyszer ősz lett, s azt mondja a medve:
- Hallod-e, te macska, nemsokára tél lesz. Valami ennivalót kellene szerezni.
- Jól van - helyeselt a macska. Elmentek hát a boltba, vettek egy nagy bödönt, aztán elmentek az erdőbe, s a bödönt telerakták mézzel. Aztán megint elmentek, vettek egy másik bödönt, s azt pedig telerakták zsírral, és feltették a házuknak a padlására. Nagy tél lett, fújt a szél, cudar hideg volt. A medve lefeküdt és aludt, mert télen, tudjátok, a medvék alusznak. A medve nem evett, mert aludt, de a macska erősen megéhezett. Hogy tudjon felmenni a padlásra, hogy lopjon abból a zsírból vagy mézből egy kicsit? Csendesen kinyitotta az ajtót, s ki akart lopózkodni. A medve felébredt, s rámordult:
- Hová mész, macska?
- Jaj, jaj, képzeld el, itt volt egy egérke, s meghívott keresztelőbe. Azt mondta, hogy született neki egy kisbabája. Én leszek a keresztapja.
- Jól van, csak menjél - hagyta rá a medve. No, a macska kilopózkodott, s felment a padlásra. Megette a zsírnak a negyedrészét, a méznek egy negyedrészét, aztán lesomfordált. Kérdi a medve:
- Na, hazajöttél a keresztelőből?
- Hazajöttem.
- Aztán mi a neve a kisegérkének?
- Negyedecske.
- Jaj, még ilyen nevet sohasem hallottam. Negyedecske! Eltelt egy darab idő, két-három nap, a macska újra éhes lett. Hogy tudjon felmenni a padlásra egy kicsi ennivalót lopni? Csendesen kinyitotta az ajtót, hogy kiosonjon, de medve felébredt:
- Hová mész, macska?
- Jaj, jaj, megint itt volt egy kisegér, meghívott a keresztelőre, született egy kisbabájuk, s én leszek a keresztapja.
- Menjél csak - dörmögte a medve. Elment a macska, megette a felét a zsírnak és a méznek, utána visszasurrant, de, a medve megint faggatni kezdte:
- Hazajöttél a keresztelőből?
- Hazajöttem.
- Mi a neve a kisbabának?
- Felecske.
- Jaj, még ilyet sohasem hallottam. Felecske! Na, megint eltelt két-három nap, a macska gyomra megint megkordult. Amíg a medve aludt, csendesen megint kinyitotta az ajtót, ki akart lopózkodni. A medve felébredt.
- Hova mész, macska?
- Képzeld el, újra meghívtak keresztelőbe, megint született egy kis egérke, én leszek a keresztapja.
- Menjél csak. A macska szaladt föl a padlásra, mind egy falásig megette a mézet és a zsírt, még a bödönt is kinyalta.Lejött, felébredt a medve.
- Na, te macska, megkereszteltétek-e?
- Meg hát.
- Mi a neve?
- Semmisincs.
- Hogy milyen furcsa nevek vannak! – csodálkozott a medve. - Semmisincs, Felecske, Negyedecske!
Hát egyszer csak tavasz lett. Felkelt a medve lesoványodva. Igen éhes volt.
- Nem baj - nyalta meg a szája szélét -, van nekünk a padláson zsírunk, van nekünk mézünk, sütünk palacsintát, mézet teszünk bele. Jó mézes palacsintát eszünk. Menj csak fel, macska, hozd le a két bödönt.
- Jaj, én úgy szédülök! - tettette magát a macska. Pedig a macskák nem szédülnek. Igaz-e? De hazudott.
- Na, jól van, felmegyek én - legyintett a medve. Felvánszorgott a padlásra, nézi a bödönöket, hát azok bizony üresen tátongtak.
- Na, megállj, te gonosz macska! Megetted a zsírt, megetted a mézet, azért mondtad, hogy Negyedecske, Felecske, Semmisincs. Amíg én aludtam, addig te belakmároztál. A macska tagadta rettentően:
- Tudod mit, medve koma, feküdjünk ki a napra, s akinek a szőrén kijön a zsír meg a méz, az ette meg. Hát kifeküdtek a napra, a medve elaludt, a macska meg sem állt a padlásig, és a bödönt még jobban kikotorta, s bekente vele a medve szőrét. Egyszer felébred a medve, nézi, csupa mézes a szőre.
- Hát én ettem volna meg? - csodálkozott szörnyen. A macska meg egy jó nagyot kacagott, s elfutott az erdőbe. Szegény medve még most is hitetlenkedve csóválja a fejét, ha ugyan meg nem halt azóta.

Sebestyén Ádám és Kovács Ágnes: Az eltáncolt papucsok – Bukovinai székely népmesék, Móra Ferenc könyvkiadó, Budapest 1984