Vásárok és foglalkozások

Itt az éppen aktuális vásárokról foglak értesíteni benneteket, hogy aki szeretne és van rá lehetősége, az találkozhasson velem, vehesse kézbe a munkáimat, vagy személyesen vásárólhassa meg őket :)


2014. október 21., kedd



Csütörtökön és pénteken résztveszek én is a KézMűvész Kávézó vásárán. Szeretettel és néhány újdonsággal várok mindenkit. Aki pedigi nem tud eljönni, hétvégén elolvashatja itt a beszámolómat, megtoldva sok-sok fotóval :)
Az alábbi plakáton megtaláljátok a részleteket:



2013. december 14., szombat

Idén az Adventi Gyermekfesztivál és Sokadalom vendége voltam egy kis vásáros standdal, délután pedig kézműveskedtünk a gyermekekkel. Karácsonyfadíszeket készítettünk tobozokból és gyapjúgolyócskákból a sokadalom Krampusz műhelyében. Nagyon jól éreztük magunkat, nem csak gyerekek álltak be díszeket készíteni, hanem néhányan az önkéntesek és a szervezők közül is :)

Remélem, hogy jövőben is ott tudok majd lenni.















2013. augusztus 22., csütörtök

Az Életfa Családsegítő Egyesület 2 napos gyermekprogramot szerevezett a Kolozsvári Magyar Napok alatt a Református Kollégium udvarán, itt voltam én is a kis nemezelő műhelyemmel. 












2013. augusztus 21., szerda

Kézművesvásár a Kolozsvári Magyar Napok alatt. Két helyszínen zajlott a vásár, hétfőtől szerdáig a Mátyás-ház melletti utcában és a Karolina téren. Csütörtök reggeltől pedig átköltöztünk a Farkas utcába, egészen vasárnapig.








2013. július 23., kedd 

Ismét közösen vásároztunk a Morgod Shoppal :) Kolozsváron a Mátyás-ház melletti kis utcában. Mi csak egy hetet maradunk, de legközelebb a Kolozsvári Magyar Napok alatt megtaláltok a Farkas utcai kézműves vásárban, de erről majd írok részletesebben , és időben tájékoztatok mindenkit...mert ismét lesz közös nemezelés, még nem tudom, hogy pontosan melyik nap, de amint leszögeztük az időpontot, szólok nektek is! :)






2013. június 1., szombat

Megvolt a gyereknapozás is. Végül nem vásároztam, mert esett az eső, hanem nemezeltünk a gyerekekkel délelőtt 11-től délutánig :)

Ezt a Gyermeknapot az Életfa Családsegítő Egyesület és a Szabadság napilap szervezte a Báthory István Elméleti Líceum udvarán, Kolozsváron, immár sokadik alkalommal. Én úgy keveredtem ide, hogy egy kedves ismerősöm toborozza minden évben az önkénteseket. Karácsony környékén is szerveztek adventi Gyereknapot, ahol résztvettem én is, mint önkéntes, és besegítettem különböző kézműves foglalkozásoknál. Akkor támadt az ötletem, hogy én is tarthatnék saját műhely nyáron, ahol nemezelni lehet :) Ez most meg is valósult. Nagyon jól telt, az eső ellenére is, labdát és tulipánt nemezeltünk!












2013. május 28., kedd

Hát a Gyereknapi vásár előtt még becsúszott egy vásár, ismét közösen a Morgod Shoppal, mert nagyon jól mutat együtt a fa és a gyapjú :) Megtaláltok még holnap estig Kolozsváron, a Farkas utcában. Szeretettel várok mindenkit!







2013. április 27., szombat

Spring Bazaar a Moszkva Kávézóban, Váradon :) Én nem voltam ott, csak néhány fülbevalóm Morgod Shop termékei között. Legközelebbi vásárom gyerknapkor lesz, itt Kolozsváron, de a részletekről időben tájékoztatlak benneteket :)







2013. március 29., péntek

...a Húsvéti vásár utolsó előtti napján.

Egész héten rossz idő volt, de ma egy pár órára kisütött a nap, és ezt a kis időt kihasználtam, készítettem képeket :)






Itt azt kell tudni, hogy a Morgod Shoppal közösen vásároztunk, Kolozsváron a Mátyás-ház előtt, együtt más erdélyi kézművesekkel. Holnap estig még megtaláltok ott :)

2013. március 23., szombat

Az éppen aktuális vásár, amin részt veszek, az hétfőn, március 25-én kezdődik Kolozsváron, a Karolina téren, és március 30-ig fog tartani. Minden érdeklődőt szeretettel várok! Aki pedig nem tud eljönni, az majd megnézheti itt a vásáros beszámolómat :)
Facebookon elérhetitek a részleteket:  Húsvéti vásár

2013. január 18., péntek

Még nincs nagy vásáros tapasztalatom, de igyekszem gyarapítani őket. 
Az első vásárom a 2012-es Delikates-es 2 napos karácsonyi vására volt Csíkszeredában. Meglepően jó tapasztalat volt...mivel leginkább játékokat készítek, gyerekek számára, és próbálom úgy elkészíteni őket, hogy az inkább a gyerekeknek tetszedjen, ne csak a felnőtteknek. S ezzel kapcsolatban értek kellemes meglepetések, amikor egy-egy kisgyerek az anyukája, vagy apukája kezét fogva megállt az asztalom előtt, és ujjongott örömében, hogy – né anyu, apu, milyen szép manók, né egy jégkirálynő! – Ez nagyon fontos visszajelzés volt nekem, mert meggyőzött arról, hogy sikerült megtalálnom – a magam módján – azt az egyszerű és mégis mesés nyelvet, amire gyerekként nagyon nagy szüksége van minden embernek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése