Készítsünk csillag alakú mécsest :)


Mindig csodáltam a Waldorf ovikban készített lámpásokat és mécseseket, de sosem készítettem egyet sem, mert nehéznek tűnt az elkészítésük, és nem igazán szeretek papírt vágni, hajtogatni, meg ragasztgatni. De ennek a csillag alakú mécsesnek nem tudtam ellenállni. 
Nem volt éppen könnyű elkészíteni, de megérte a fáradságot :) Ajánlom nektek is, a festésben még a gyerekek is tudnak segíteni. 


Amire szükségetek lesz: 
  • A4-es papírlapok – kicsit legyen vastagabb és puhább, mint a fénymásolópapír, hogy jól szívja a festéket.
  • vízfesték, a legjobb az akvarell.
  • olló
  • vonalzó
  • ecset
  • ceruza
  • olaj.

1. lépés: Festés és olajozás
Fessétek meg a lapokat jól felhígított festékkel, ebben a gyerekek is tudnak segíteni és mindig az lesz a legszebb, amit ők festenek. Mikor megszáradtak, vékonyan kenjétek át egy kis növényi olajjal a lapokat, ettől szép áttetszőek lesznek a már megfestett papírok. Hagyjátok száradni néhány órát.


2. lépés: Körök kivágása
Körzővel vagy valamilyen kerek tárggyal – én egy kerek tálat használtam – rajzoljatok egy kört a festett papír hátára, majd vágjátok ki.


3. lépés: A kör behajtogatása
Tűrjétek a kört előbb kettőbe, majd így tovább négybe, nyolcba és végül tizenhat részre. Ezek a tűrésvonalak segítségetekre lesznek a további tűrőgetésben .




4. lépés: Körből nyolcszög
Próbáltam a képeket úgy készíteni, hogy érthető legyen a nyolcszögek kivágása. Ti is megjelölhetitek a körötökön a segédvonalakat ceruza és vonalzó segítségével.



5. lépés: Nyolcszögből négyzetet
Ez egy nagyon egyszrű lépés, de itt is rajzolhattok segédvonalakat és figyeljétek a képeket, mert azokon jól látszik, mit kell tennetek.




6. lépés: Még egy négyzet
Most bontsátok ki a már betűrögetett négyzetet, és fordítsátok el 45 fokkal, majd ismét a tűrésvonalakat használva hajtogassátok négyzet formára.



7. lépés: A csillag első csücske
Fordítsátok meg a négyzetet – a festett fele legyen felétek fordítva –, és tűrjétek magatok felé a bal felső sarkát, a képen ceruzával berajzoltam, hogyan kell.




8. lépés: A csillag második csücske
Ez a lépés a legnehezebb, lehet, hogy nem fog elsőre sikerülni, de ha elég kitartóan próbálkoztok, és ha jól megfigyelitek a már betűrögetett vonalakat, akkor meg lehet csinálni.
Figyeljétek meg, hogy a kész csillagnak nyolc csücske lesz majd, négy csücsök a négyzet négy sarkából és a többi négy csücsök a négyzet sarkai közti részből, amit ti a hajtogatással már előkészítettetek. A csücskök behajtását folyamatosan kell kialakítani, körbe a négyzeten, vagyis ne ugorjatok át egyet sem, ne hajtogassátok be előre a négyzet négy sarkát.
Az előző lépésben behajtott sarkat hajtsátok vissza, így megint ép lesz a négyzet. 


Nyissátok ki a négyzet felső felét, és meglátjátok középen a kis háromszöget, amiből a csillag következő csücske lesz – ezt én pirossal berajzoltam. 


A pirossal jelölt háromszög melletti részeket tűrjétek hátra, a háromszöget pedig magatok felé, ahogyan az előző lépésben betűrtétek a sarkat.




Most pedig tűrjétek be újra az első sarkat, amit a 7. lépésnél már egyszer megcsináltatok (ez volt a négyzet bal felső sarka). Ezzel elkészítettétek a csillag két csücskét, a nehezén túl is vagytok.



Most következik a négyzet jobb felső sarka – ez lesz a harmadik csücsök –, azt megint tűrjétek magatok felé. 

Majd ismét tűrjétek vissza, bontsátok ki a négyzet következő oldalát, és a középső háromszöget tűrjétek be magatok felé, ahogy már fentebb leírtam. 



Ezt a műveletet ismételjétek, míg végig nem értek a négyzeten. Ha ez sikerült, már készen is van a csillagotok.


9. lépés: Csillagból mécses

Húzzátok kicsit szét belülről kifele a csücskeit, és nyomjátok fel az alját egészen a behajtásokig.


Végül tegyetek bele egy gyertyát, és készen is vagytok a mécsessel.


Ha valahol elakadtatok, kérdezzetek bátran, itt vagyok, szívesen segítek! :) Igyekszem feltenni majd egy videót is, hogy lássátok a teljes folyamatot, úgy talán érthetőbb lesz a 8. lépésnél a második csücsök kialakítása :)




Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések