Készítsünk egyszrű babaházat!

"Ég és föld a különbség az olyan játékok között amelyek a legtágabb teret engedik a képzelőerőnek, és azok között,  amelyek nem adnak lehetőséget a gyermek saját kreativitásának." Rudolf Steiner


A kisgyermekek szeretik utánozni mindazt, amit környezetükben látnak, hallanak, ezért nagyon fontos, hogy lehetőségeket tudjunk kínálni nekik az utánzásra, újraélésre. Ezt leginkább úgy tehetjük meg, hogy a számukra legmegfelelőbb játékszerekkel vesszük őket körül – ezalatt nem feltétlenül az üzletekben megvásárolható, készjátékokra gondolok. 
Ezért is szeretném, hogy készítsünk együtt valami olyan játékot is, ami nagyobb teret enged a gyerekek fantáziájának, mint az eddig elkészített játékaink. Legideálisabb erre szerintem egy babaház, mert azt lehet rendezgetni, bővítgetni, és persze játszani is vele.
"A babaház lehetőséget nyújt a gyermeknek arra, hogy tetszése szerint alakítson ki egy otthont. Amint utánozni kezdi mindazt, ami a saját otthonában történik, a babáival eljátszva különböző helyzeteket, egy egészen újszerű fantáziajátékot láthatunk tőle, mint korábba."

A gyerekek eleinte csak játszanak a házzal, később kezdenek el hozzáépíteni a már meglévőhöz. A hároméves gyermekek még a játékban is igényelik a közreműködésünket, a nagyobbakat már órákra lekötheti egy jól kialakított babaház. 

Ez a házikó amit itt együtt elkészítünk, a lehető legegyszerűbb, legalapabb és nagyon könnyű megvalósítani.
Később ennek alapján készíthettek különböző méretű és alakú házakat is, akár az eredeti kibővítésével, építhettek hozzá konyhát, hálószobát, teraszokat. Különálló épületként a lovaknak (amit már varrtunk együtt) készíthettek istállót, ezeket lehet rusztikusabb fából, durvább anyagokból...bármit és bárhogyan, ahogy ti elképzelitek. 
Az elkészült házikót kialakíthatjátok családi háznak is, így szükségetek lesz asztalokra, székekre ágyakra, szőnyegekre, mindenre, ami egy igazi otthonban megtalálható. ezeket a kellékeket ti magatok is elkészíthetitek, vagy gyűjthetitek a természetben is. 
"Egy tökéletes, színes műanyag eper csakis eper lehet, míg egy szép kagyót használhat edénynek, ételként, egérként vagy kalapként, alakjától és méretétől függően, Az válhat belőle, amit a gyermek szeretne."

Később építhettek hozzá például szomszéd házakat, így a házakban lakó babák vendégségbe mehetnek egymáshoz, utazhatnak egymáshoz. Kitűnő lehetőség ez a társas interakciókhoz, különösen kisebb gyerekeknél, akik inkább csak egymás mellett játszanak mintsem együtt. Így majd könnyebben illeszkedhetnek be társaik közé (például az óvodában) és figyelmük is egyre inkább a külvilág felé irányulhat.


Akkor lássunk is hozzá! 
Az alábbi hozzávalókra lesz szükséged:
  • fa alap – lehet egy régi asztal vagy széklap is – én egy kb. 35x25 centiméteres fából dolgoztam, de te változtathatsz a méreteken, csak ügyelj az arányokra.
  • hajlékony vesszők – kb. 5 miliméter átmérőjű, legalább 8 barab, lehet fűzfavessző is
  • ceruza
  • satu
  • fűrész vagy lombfűrész
  • smirglipapír vagy elektromos csiszoló
  • fúró és fúrófejek
  • vonalzó
  • metszőolló
  • szabóolló
  • ragasztó – a fát is ragassza
  • lenmagolaj vagy méhviasz, rongydarab – a kezeléshez
  • vékony textília – a legjobb a gézanyag vagy a selyem
  • varrótű vagy varrógép – az anyag visszahajtéséhoz
  • cérna

Az alapanyagokból néhánya kihagyhattok, például a kezelőanyagokat vagy ha nem akarjátok visszahajtani a kendő széleit, akkor a varráshosz szükséges kellékeket is hanyagolhatjátok...a többire azért szükségetek lesz :)

Hogyan készül?

1. lépés

Ceruzával rajzoljátok rá a fára a babaház alapját, majd fogjátok be a satuba és fűrésszel vágjátok körül.


2. lépés

Szépen kerekítsétek le a sarkakat és alaposan csiszoljátok körül, ne maradjon érdes és szögletes


3. lépés

Jelöljétek be az alapon a vesszők helyét. A lyukak lehetőleg párhuzamosan sorakozzanak egymástól körülbelül 5-5 centiméter távolságra, így majd könnyedén megtartják a ráterített anyagot. Ezután furjátok ki a lyukakat olyan fúrófejjel, aminek az átmérője megegyezik a vesszőkével.


4. lépés

Metszőollóval vágjátok megfelelő hosszúságúra a vesszőket, mindig valamivel hosszabbra mint az előzőt, így lesz szép a tető alakja. Egy 35cm széles alaphoz kb. elöl 25 cm és hátul 18 cm hosszú vesszők arányosak.

5. lépés

Ragasszátok bele a vesszőket a már kifúrt lyukakba. Miután megszáradt a ragasztó, kezeljétek az alapot és a vesszőket forralt lenmagolajjal vagy méhviasszal, miután beszívták dörzsöljétek át alaposan egy rongydarabbal. Így lesz szebb és időtállóbb a kis házatok :)


6. lépés

Vágjátok ki a textíliát úgy, hogy lazán fedje le a házat elől és hátul is. Tetszés szerint beszeghetitek az anyagot.




A képeken látható házikókat még júniusban készítettük az oviban, ajándékként az iskolába menőknek. Egy meséhez lett kialakítva, ti berendhezhetitek a tieteket tetszésetek szerint :)
Ha van bármilyen kérdésetek a készítési folyamattal kapcsolatban, szívesen válaszolok ha tudok! :)


Forrásként az alábbi könyveket használtam fel:
  • Kreatív játékok kisgyermekeknek
  • Kreatív játékok 2-4 éves gyermekeknek 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések